All Posts Tagged Tag: ‘korcsolya’
Földváry Tibor, a korcsolya magyar úttörője
Ha meg akarnák írni a korcsolya magyar történelmét, akkor külön fejezetet kellene szentelni Földváry Tibornak. Erre a kiváló sportolóra joggal lehet büszke az egész ország. A korcsolya hazai úttörőjének gyermekkora jó része a dualista Magyarországon történt, ugyanis 1853-ben született ez kis faluban, Öttevényben. Innen indult el hódító útjára, aminek során az egész világ megismerte a nevét. Legkiemelkedőbb eredményeit az Európa …
Read MoreMűkorcsolya történelme a XIX. században
A műkorcsolya nemzetközi történelme magyar vonatkozásokkal is bír. Ugyanis az 1882 –ben létrehozott Nemzetközi Korcsolya Szövetségnek az alapítói között hazánk fiai is megtalálhatóak voltak. Mindenképpen meg kell említeni Földváry Tibor nevét, akinek a magyar és nemzetközi műkorcsolya sport is nagyon sokat köszönhet. Ennek a kiváló sportolónak a nemzetközi versenyszabályok kidolgozásában is nagy szerepe volt. Ebben a sportágból körülbelül száz éve …
Read MoreMűkorcsolya és Axel Paulsen
A műkorcsolya lényege, a szépség, a jégen való tánc. Gyakorlása során a sportoló célja, hogy a nehezen elsajátítható mozdulatsort minél precízebben és szebben előadja, ezzel művészi élményt okozva a nézőnek. A műkorcsolya tovább bontható kisebb csoportokra, úgy, mint férfi és női egyéni, valamit páros versenyszámok. A sport nem nyúlik vissza hosszú múltra, 1850-ben alakult az első klub az Egyesült Államokban, …
Read MoreMűkorcsolya csakis királylányoknak
A műkorcsolya az a sport, ami által tényleg kikapcsolhatsz. Ennek első oka siklás a tükörsima jégen. Ilyenkor szinte megszűnik a gravitáció, a jégtáncos csak egy könnyed repülést érez. Nincsen idő vagy tér, csak végtelen béke, mintha valaki sebes mozgás mellett meditálna. A műkorcsolya ugyan nem visz a nirvánában, de valami békeközeli állapotba juttat. A másik, ami mindenki imád ebben a …
Read MoreJégkorcsolya: neked is
Bizonyára te is láttál már jégkorcsolya versenyt vagy bemutatót. Ha máshol nem, akkor a televízió képernyőjén belefutottál a látványba. Ugye veled is az történt, hogy nem tudtál továbbkapcsolni, meg kellett állnod egy időre, hogy megnézzed ezt a bámulatos élvezetet, amit a jégkorcsolya nyújt. Van egy ajánlatom az részedre: jöjjél el hozzánk, próbáld ki az élményt! Az Öröm-kori klub biztosan megtalálja …
Read MoreKorcsolya pálya, ahol „nemcsak a húszéveseké a világ”
A korcsolya az egyik legjobb sport. Magam is felnőtt koromban kezdtem el ezt a fajta mozgásformát és szinte ledöbbentem, hogy hogyan lehetséges, hogy nem próbáltam ki korábban. De még semmi sem volt veszve, így is át tudtam, tudom élni az összes szépséget és élvezet, amit a jégtánc tud nyújtani. Ugyanis a korcsolya egy hatalmas előnnyel rendelkezik. Azzal, hogy felnőtt korban …
Read MoreMiért jó a korcsolyázás?
A korcsolyázás nemcsak egy olyan sport, ami rengeteg örömet ad művelőjének, hanem nagyon egészséges tevékenység is. Elsősorban azért, mert friss levegőn tudod végezni. Kint lenni a szabadban már önmagában is jót tesz szervezetednek, de ha közben mozogsz is, akkor ez a pozitív hatás meghatványozódik. A korcsolyázás remek készségfejlesztő elfoglaltság, hiszen növeli egyensúly érzékedet, javítja koordinációs készségedet. További nagy előnye ennek …
Read MoreA jégtánc oktatás kezdete
A jégtánc oktatás nálunk egy rövid kérdőív kitöltésével kezdődik. Az űrlapot könnyedén megtalálod internetes oldalunkon, nem kell hozzá mást tenned, csak kattintsál a gyermek-, junior-, vagy felnőtt oktatás menüpontra. attól függően, hogy melyik generációhoz tartozol. A formanyomtatvány csak pár rövid kérdésből áll, ami alapján kiderül, hogy a jégtánc oktatás mennyire neked való. Ezt pár napon belül megtudhatod, hiszen ennyi ideig …
Read MoreCsupa élvezet a korcsolya oktatás gyerekeknek
A korcsolya oktatás gyerekeknek csuda jó móka! Hiszen melyik kislány nem ámult volna el egy jégtánc bemutató láttán? Az ott bemutatott kecses, de mégis erőt és ügyességet kívánó mozdulatok és a csodálatos ruhák a te gyermekedet is lenyűgözték már. Benne is ott élhet a vágy, hogy hercegnőnek felöltözve ilyen szépen táncoljon. Te is szeretnéd, hogy ez a vágya megvalósuljon. És …
Read MoreOrszágos lefedettségű műkorcsolya oktatás
Ha azért kapcsoltad be a netet, mert műkorcsolya oktatás lehetőséget keresel, akkor nagyon jó hírem van a számodra: meglelted azt, amit akartál. A műkorcsolya oktatás nálunk, az Öröm-kori klubban mindenki számára a legtesthezállóbb, a legkiválóbb színvonalú. Mondjuk ezt azért, mert mi egyetlen edzőhöz vagy klubhoz sem kötődünk, teljesen függetlenek vagyunk. Így nálunk biztosan megleled azt az oktatót, akivel a legoptimálisabb …
Read More